Megjelenési hírek - Csontvázak a szekrényben

Említettem, hogy decemberben elkészültem a Rózsakői rejtélyek sorozatom második részével. Vagyis a kézirat első verziójával, mert nyilván ilyenkor még javítani kell rajta sok mindent. A szerkesztőm elolvasta a teljes regényt, és javasolt egy nagyobb és pár kisebb változtatást. Ez egyébként a szerkesztés első köre, amit fejlesztő szerkesztésnek hívunk. Ilyenkor jó mélyre ásunk, a történet felépítését, logikáját, a szereplők motivációját, a háttér hitelességét nézzük első sorban. Szerencsére a Csontvázak a szekrényben esetében a nagyobb hiba is olyan, amit elég könnyen meg tudunk oldani, nem szükséges hozzá nagyobb átírás. A kisebb hibák pedig pár mondattal orvosolhatóak. Szóval fellélegezhetek, hogy nem sikerült olyan csapnivalóan a kézirat első verziója. :)

Jelenleg ezeket a hibákat javítom. Úgy tervezem, hogy januárban végzek is velük. Utána jöhet a line edit, amikor már a mondatokat, stílust vesszük górcső alá. Majd csak ezután következik a korrektúrázás, ami főleg a helyesírást érinti. Ez a három körös javítás ugyan hosszadalmasnak tűnhet, de egyik sem hagyható ki, különben a regény nem fogja megállni a helyét. Ennek ellenére sajnos sok író és kiadó elmulaszt egyet-kettőt közülük (főleg a fejlesztő szerkesztést, az nagyon gyakran kimarad, elsősorban magánkiadás esetében). Ez nagy bánatom egyébként, mert fejlesztő szerkesztéssel sokkal jobb regények kerülhetnének az olvasók kezébe, és sokat nőne ezzel a magánkiadás megbecsültsége, de erről majd egy másik bejegyzésben írok.

Most inkább nézzük, hogy mit lehet eddig tudni a Csontvázak a szekrények megjelenéséről, és magáról a regényről!

Megjelenési információk:

  • A Csontvázak a szekrényben 2021. május 10-én fog megjelenni.
  • Bár a regény egy sorozat része, de önállóan is olvasható lesz. Tehát aki nem olvasta, vagy csak nem szeretné olvasni az első részt, a Holttest az Ambróziábant, de a Csontvázak a szekrényben kötethez kedvet kap, semmi akadálya annak, hogy elolvassa.
  • A könyv borítója márciusra fog elkészülni, ekkortól lesz előrendelhető a könyv, a szokásos akciós áron.
  • Úgy néz ki, hogy dedikált példányokat továbbra is csak tőlem tudtok rendelni köszönhetően a járványhelyzetnek. Az áprilisi könyvfesztivált elhalasztották őszre, de jelenlegi állás szerint a júniusi könyvhét nem marad el. Ha ez így is marad, akkor ott találkozhattok velem. Meg persze májusban is lesz könyvbemutató, ha a helyzet engedi.
Amint megvan a borító és a fülszöveg, azokat is megmutatom, addig pedig megyek is vissza javítani. :)

Itt tudtok beleolvasni a regénybe: Csontvázak a szekrényben beleolvasó
Itt pedig letölthetitek az ehhez a kötethez tartozó ingyenes előzménynovellákat: Rózsakő - Liza & Alex

ELŐRENDELHETŐ!
A GYILKOSSÁG A KRIMIFESZTIVÁLON már elérhető
a FairBooks Kiadó webshopjában 30% kedvezménnyel:
Vadregényes Skócia, ördögi bosszú, tiltott szerelem.
Olvasd el, hogyan folytatódik Lottie és Hunter története!  

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései