Olvasósarok: Közelebb, mint hinnéd és Egyedül a sötétben Karen Rose-tól

Karen Rose azon kevés írók egyike, aki bármit is ír, én olvasni fogom. Romantikus krimi (romantic suspense) zsánerben alkot. 2003-ban jelent meg az első regénye (Don't tell), amit azóta huszonhárom másik regény és két novella követett. A könyvei önállóan is olvashatóak, hisz a nyomozás főszála mindegyik végén lezárul, ám sorozatokba is tartoznak, az alapján, hogy melyik városban játszódik a cselekmény. Jellemző a történetekre, hogy a nyomozók ellátogatnak másik városokba, így a karaktereken keresztül az egyes sorozatok is összefüggnek. Illetve az írónő a következő részek főszereplőit a korábban megjelent regények mellékszereplői közül válogatja ki.

Jelenleg hat sorozata van: Chicago, Philadelphia/Atlanta, Minneapolis, Baltimore, Cincinnati, Sacramento, amikhez a következő regények tartoznak:

2003 – Don't Tell (Chicago book 1)
2004 – Have You Seen Her? (Raleigh)
2004 – I'm Watching You (Chicago book 2)
2005 – Nothing to Fear (Chicago book 3) Vigyázz rám (Ulpius)
2005 – Dirty Secrets (St. Petersburg, Florida novella)
2006 – You Can't Hide (Chicago book 4) Érints meg (Ulpius)
2007 – Count to Ten (Chicago book 5) Számolj tízig (Ulpius)
2007 – Die for Me (Philadelphia/Atlanta book 1) Halj meg értem (Ulpius)
2009 – Scream for Me (Philadelphia/Atlanta book 2) Sikíts értem (Ulpius)
2009 – Kill for Me (Philadelphia/Atlanta book 3) Gyilkolj értem (Ulpius)
2009 – I Can See You (Minneapolis book 1)
2010 – Silent Scream (Minneapolis book 2)
2011 – You Belong to Me (Baltimore book 1)
2012 – No One Left to Tell (Baltimore book 2)
2012 – Did You Miss Me? (Baltimore book 3)
2013 – Broken Silence (Baltimore book 3.5, novella)
2013 – Watch Your Back (Baltimore book 4)
2014 – Closer Than You Think (Cincinnati book 1) Közelebb, mint hinnéd (KMK)
2015 – Alone in the Dark (Cincinnati book 2) Egyedül a sötétben (KMK)
2012 – Did You Miss Me? (Baltimore book 3)
2013 – Broken Silence (Baltimore book 3.5, novella)
2013 – Watch Your Back (Baltimore book 4)
2014 – Closer Than You Think (Cincinnati book 1)
2015 – Alone in the Dark (Cincinnati book 2)
2016 – Every Dark Corner (Cincinnati book 3)
2017 – Monster in the Closet (Baltimore book 5)
2018 – Edge of Darkness (Cincinnati book 4)
2018 – Death Is Not Enough (Baltimore book 6)
2019 – Say You're Sorry (Sacramento book 1)
2019 – Into the Dark (Cincinnati book 5)
2020 – Say No More (Sacramento book 2)
2021 – Say Goodbye (Sacramento book 3)

(forrás: wikipedia)

Látni lehet, hogy a magyar fordítások teljesen ötletszerűen jöttek. A Chicago sorozatot például a harmadik résszel kezdte az Ulpius, és az első két rész nem is jelent meg magyarul. A Philadelphia/Atlanta sorozatnál viszont szerencsére mindhárom kötetet lefordították, és a KMK is az elejétől kezdte behozni a Cincinnati sorozatot. Ebben a bejegyzésben a Cincinnati sorozat két magyarul is megjelent részéről fogok írni.

Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd

(Cincinnati 1.)

A Cincinnati sorozat első kötetének női főszereplője a pszichológus Faith Corcoran, aki a zaklatója elől menekül Cincinnatibe. Megörökölte a nagymamája hatalmas házát, ahol a gyerekkora egy meghatározó részét töltötte. Olyan időszakot, amire nem szívesen emlékezik vissza, és maga sem tudja, mitől fél jobban: a zaklatójától, aki meg akarja ölni, vagy a háztól, amitől még mindig rémálmai vannak.

A férfi főszereplő Deacon Novak FBI ügynök, aki a Baltimore sorozatból már ismerős lehet azoknak, akik angolul olvasták Karen Rose könyveit. Deacon egy családi vészhelyzet miatt költözik vissza Cincinnatibe, ahol a helyi rendőrkapitányság és az FBI közös bűnügyi egységében kezd el dolgozni. Különleges ismertetőjegye, hogy egy genetikai betegség miatt teljesen fehér a haja, a szeme pedig kétféle színű.

A történet azzal indul, hogy Faith a nagyanyjától örökölt házhoz tartva majdnem elüt egy súlyosan bántalmazott lányt, aki kiszalad elé az útra. Sikerül elkerülnie a balesetet, és ezzel megmenti a lány életét, ám hamarosan kiderül, hogy a lány sorsa összefonódik az övével, és talán ugyanaz akarta megölni, mint aki Faitht is zaklatta. A nyomozást Deacon és a társa vezeti. A kezdeti bizalmatlanságon túllépve szerelem szövődik közöttük Faithszel.

Nagyon szerettem ebben a részben, hogy Deacon nem a tipikus férfi főszereplő. Egyedi külső megjelenése kiemeli a romantikus krimik szokványos főhősei közül. A kémia közte és Faith között a kezdetektől nagyon jól működik, az erotikus jelenetek hihetetlenül jók. Faith is azonnal szimpatikus lett. Hiába történtek vele borzalmas és ijesztő dolgok, egyszer sem adja fel, végig bátor, miközben persze fél is, és ettől nagyon valós a személyisége. A nyomozásban az tetszett a legjobban, hogy nagyon sokáig félre tudott vezetni az írónő. Imádom, amikor nem jövök rá a titok nyitjára, és meglepődök egy könyv végén. Kétségkívül ez eddig a kedvenc Karen Rose könyvem.

Karen Rose: Egyedül a sötétben

(Cincinnati 2.)

Ez a kötet kilenc hónappal az előző rész után játszódik. A főszereplők Scarlett Bishop gyilkossági nyomozó, Deacon társa és Marcus O'Bannion, újságíró és laptulajdonos, aki Faith unokatestvére, és aki számomra már a Közelebb, mint hinnéd végén is nagyon szimpatikus volt. Mindkettőjük múltjában komoly traumák vannak, amikkel nehezen tudnak megbirkózni. Ráadásul Scarlett épp a traumája miatt nem bízik az újságírókban, így a kapcsolatuk sem indul zökkenőmentesen.

A történet ebben a kötetben azzal indul, hogy Marcus, aki az újságját és a vagyonát felhasználva segít a családon belüli erőszak áldozatainak, megismerkedik a parkban egy lánnyal. Kapásból látja, hogy valami nem stimmel vele. Sikerül meggyőznie a lányt, hogy csak segíteni akar neki, és meg is beszélnek egy találkozót Cincinnati egy rossz hírű negyedében. Marcus a találkozóra elhívja Scarlettet is, mert sejti, hogy szüksége lehet rendőri segítségre. Ám mielőtt Scarlett odaérne, és mielőtt bármi kiderülne, lelövik a lányt, és majdnem Marcust is. Ahogy az események haladnak előre, úgy derül ki, hogy emberkereskedelem áll a háttérben, és az elkövetők ezúttal Marcust vették célba.

Ebben a részben legjobban Marcust szerettem. Hihetetlenül jól el lett találva a karaktere! Szörnyű dolgokat élt át a múltban, szörnyű bűntudattal él, de mégis sikerül felülkerekednie ezeken, és saját magát is feláldozva segít másokon. Egyszerre kemény és céltudatos ember, belül pedig lágy, és hatalmas szíve van. Karen Rose regényeiben gyakran megjelenik a család, ebben a kötetben különösen hangsúlyosak a családi kötelékek. Tetszett, hogy Marcus mennyire küzd a családjáért, hogy bármit megtenne értük. A krimiszál itt jóval kiszámíthatóbb. Nem az a lényeg, hogy ki a gyilkos, hanem az, hogy hogyan kapják el a nyomozók. De ennek ellenére is nagyon izgalmas, a nyomozás pedig olyan profi és aprólékos, ahogy megszokhattuk Karen Rose-tól. A szerelmi szál is hozta a szokott színvonalat, csak úgy pattogtak a szikrák Marcus és Scarlett között, az erotikus jelenetek pedig ismét remekül sikerültek.

Összegezve a Cincinnati sorozat lett eddig a kedvencem az írónőtől, és mivel sajnos magyarul a folytatás még a látóhatáron sincsen, angolul olvasom tovább a sorozatot. Azoknak, akik szerint a romantikus krimi nem is igazi krimi, ajánlom, hogy olvassák el bármelyiket a két könyv közül, és meg fogják látni, hogy a nyomozás úgy is profin megírt, izgalmas és hátborzongató tud lenni, hogy ott van mellette a románc és az erotika.

Karen Rose weboldala:

Karen Rose Books

Moly adatlapok:

Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd

Karen Rose: Egyedül a sötétben

ELŐRENDELHETŐ!
A GYILKOSSÁG A KRIMIFESZTIVÁLON már elérhető
a FairBooks Kiadó webshopjában 30% kedvezménnyel:
Vadregényes Skócia, ördögi bosszú, tiltott szerelem.
Olvasd el, hogyan folytatódik Lottie és Hunter története!  

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései